Menü Bezárás

Határtalanul 2021/2022

Beszámoló a támogatott tevékenység
3 szakaszának megvalósulásáról

Iskolánk 2020-ban nyújtott be pályázatot a Határtalanul! programban való részvételre. A nyertes pályázatunk 2021 májusában történő megvalósítását megakadályozta a világjárvány.

2022 márciusában ismét megnyílt a lehetőség a program megvalósítására, így megkezdhettük a kirándulás előkészítését. Sajnos alig két hónapunk maradt a felkészülésre.

Az utazás szervezése és lebonyolítása a Talabor 2007 Utazásszervező- és Közvetítő Kft. közreműködésével történt. A megvalósulás helye Szlovákia, Igló; a projekt címe: Szepesség természeti csodái. Az utazás időpontja: 2022. május 02 – 05.

Az előkészítő szakasz során tanulóink megismerkedtek a meglátogatandó helyszínekkel. Azt a feladatot kapták, hogy csoportokban készüljenek fel egy-egy helyszín bemutatására. Az adott helyszínről készítsenek prezentációt, amit az előkészítő órán társaiknak bemutatnak. Az előkészítő órát 2022. április 11-én tartottuk meg a csoport számára (a 8.a és a 8.b osztály tanulói). Az előadások lefedték a teljes tervezett útvonalat.
Ezt követően került sor 2022. április 13-án az előkészítő órán elsajátított ismeretanyag ellenőrzésére interaktív teszt alkalmazásával. A tanulók csoportokban adtak számot a megszerzett ismereteikről. Az interaktív teszt összeállításához a Kahoot tanulástámogató rendszerét használtuk. A gyerekek nagyon élvezték a csoportok között kialakult versenyt.
Ezen a napon tájékoztattuk a gyermekeket a pontos programokról, illetve megismertettük velük a buszon való utazás etikai kódexét.
Témanap keretében a Felvidék egyes tantárgyakhoz kapcsolódó vonatkozásait ismertették meg a szakos kollégák a tanulókkal.
A részt vevő diákok szülei számára április 25-én szülői értekezletet tartottunk.
A Magyarság Háza rendhagyó tanórájára a tömeges jelentkezési igények miatt csak május végi időpontot kaptunk, így a lezáró szakaszban tudtuk megvalósítani. Május 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban megnéztük a Mi, magyarok sorozat Törpének lenni egy óriásoknak szánt világban című filmjét.

Az utazás 46 tanulóval és 4 kísérő pedagógussal valósult meg.
2022. 05. 02-án reggel 7 órakor indultunk az autóbusszal. Első megállónk Rozsnyó városában volt, ahol az idegenvezető csatlakozott a csoporthoz, majd közösen elsétáltunk a helyi általános iskolához. Utána megtekintettük Rozsnyó nevezetességeit. Ezt követően Betléren az Andrássy-család vadászkastélyát kerestük fel. Mivel éppen a cseresznyevirágzás idején jártunk arra, Berdánkán gyönyörködhettünk többezer cseresznyefa virágzásában. Tovább utaztunk a dobsinai jégbarlanghoz, majd megtekintettük a város főterét. Este érkeztünk a szálláshelyünkre, Nova Lesnára.

Kedden délelőtt forráshiány miatt a Bélai-cseppkőbarlang megtekintése helyett a Tarpataki-vízeséshez túráztunk. Felejthetetlen élmény volt májusban a havas táj látványa. Ebéd után Késmárkra folytattuk utunkat, ahol a Thököly-várban és a két evangélikus templomban gyönyörködtünk. Lőcsén megnéztük a városházát és a templomot, majd rövid kitérőt tettünk Csütörtökhelyre a Szent László templomhoz és a Szapolyai-kápolnához.

Szerdán a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkba kirándultunk. A Tamásfalvi-kilátóból gyönyörű panoráma tárult elénk. Délután Iglóra látogattunk, ahol sétát tettünk a város történelmi központjában. Ezután megcsodálhattuk a Márkusfalvi-kastélyt.

A hazautazás napján, csütörtökön ellátogattunk a szepesi várhoz. Következő úticélunk Eperjes volt. Sétáltunk a történelmi városközpontban, megnéztük a város nevezetességeit, a Rákóczi-házat és gyönyörű Szent Miklós templomot. Utolsó állomásunk Kassa volt, ahol felkerestük a Rákóczi-házat és a Miklós-börtönt, majd megcsodáltuk a város lélegzetelállítóan szép székesegyházát.
Az esti órákban értünk vissza Érdre.

Az értékelő szakasz részeként a gyerekek az általuk készített fotókból prezentációt készítettek társaik számára. A kitöltött kérdőívek alapján a gyerekek és a szülők is hasznosnak tartották az utat. A gyerekek sok új ismerettel, élménnyel gazdagodtak, és nyitottabbá váltak a határon túli magyarság kulturális értékei iránt.

Érd, 2022. július 4.

Pintérné Bernyó Piroska
intézményvezető