
„Hunyadiak nyomában a Délvidéken”
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
Intézményünk első alkalommal nyújtott be pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt EMET által finanszírozott „Határtalanul!- Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” felhívásra.
A pályázaton 1.317.000 forint támogatást nyert intézményünk, mely 39 diák és 4 kísérőtanár számára biztosította a szállás- és utazási költségeket.
2016. március 15-18-ig a „Hunyadiak nyomában a Délvidéken” tematikus út keretében Aradra, Temesvárra, Galambóc várához, Belgrádra, Székelykevére, Péterváradra, Csantavérre és Szabadkára is eljutottunk. Természetesen a Kis – és Nagy – kazán szoros, a Palicsi-tó is szerepelt a programban. Látogatást tettünk Kishegyesen az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolába.
Az utazás célja, hogy diákjaink nagy magyarjaink nyomában járva megismerjék e vidék történelmi múltját, szépségeit, a határon túli magyar területeken élők mindennapjait. A négy nap során az iskolai tananyaghoz kapcsolódóan, ám rendhagyó formában bővítettük tanulóink ismereteit, tudását